Újabb kutatás bizonyítja: víz lehet a Mars felszíne alatt
Lehet, hogy mégis alkalmas az élet fenntartására a Mars – csak éppen mélyen a felszíne alatt. Új szeizmikus bizonyítékok arra engednek következtetni, hogy a Mars mélyén folyékony víz lehet.
Lehet, hogy mégis alkalmas az élet fenntartására a Mars – csak éppen mélyen a felszíne alatt. Új szeizmikus bizonyítékok arra engednek következtetni, hogy a Mars mélyén folyékony víz lehet.
A kínai Csu-zsung marsjáró adatait elemezve arra jutottak a szakemberek, hogy valószínűleg az egykori óceán partján járt a szonda, amikor a vonatkozó adatait rögzítette.
A baj csak az, hogy a víz kinyeréséhez 10-20 kilométeres mélységig kellene lefúrni.
A Perseverance többszáz képet készített a Marson a Jezero kráternél, ahol az élet nyomai után kutat. Az üledékes kőzetek most egy vadvizi folyamról árulkodnak.
A NASA és az Európai Űrügynökség Mars-szondái tíz éven át gyűjtötték az adatokat a Mars felszínéről.
A kínai Csu-zsung marsjáró olyan köveket talált, amiket a víz hozott létre. Ezek meglepően fiatalok lehetnek.
A kutatók egy új számítással álltak elő, ami modellezi a talajvíz-mozgásokat is.
Újra megvizsgálták azt a meteoritot, melyet még az 1980-as években fedeztek fel az Antarktiszon.
Régóta foglalkoztatja a tudósokat a kérdés, hogy hova tűnhetett a víz, amely évmilliárdokkal ezelőtt a Mars felszínén hömpölygött. Új eredmények alapján a szakértők úgy vélik, a bolygó külső rétege, a kéreg zárhatta magába: az ősi víz a Mars kőzetében ásványok formájában létezik.
Az Európai Űrügynökség (ESA) tudósai szerint négy tó is van a Mars felszíne alatt. A meglepő kijelentést a Mars Express nevű műhold adataira alapozza a kutatócsoport.
A marsi tavak és folyók vize 3,5 milliárd éve párolgott el – állapította meg egy friss amerikai tanulmány.
Ősi sarkvidéki jégtakarók maradványai azok a jégrétegek, amelyek 1,6 kilométerre a felszín alatt terülnek el a Mars északi sarkpontjánál – állapították meg két amerikai egyetem kutatói. A Geophysical Research Letters című folyóiratban publikált tanulmány szerint ezek a jégrétegek együttesen a vörös bolygó egyik legnagyobb vízgyűjtőjét alkothatják.
Új hidrológiai ciklust fedeztek fel a Marson, a kutatók szerint a szezonális vízkörforgás jelentősen hozzájárul a vörös bolygó folyamatos vízveszteségéhez. Így tűnhetett el egy korábban létezett óriási óceán is.
Válogatás a NASA legszebb Marsról készült felvételeiből.
Folyékony víz jelenlétére utaló bizonyítékokat találtak a kutatók a Marson.